Ahol az álom és a munka találkozik...

Álommunkagyár

Az álommunka nyomában - Jó munka vagy álommunka? (7.részlet)

2017. augusztus 17. - Kiss Tibor Álommunkagyár

alommunka_nyomaban_kep_7_reszlet.jpg

Jó munka vagy álommunka? 


Beszélgetéseim során szó esett a munkával kapcsolatos kellemetlenségekről, a bosszantó dolgokról, valamint a legrosszabb élményekről is. Nem meglepő módon, ezek legtöbbje a korábbi fejezetben kifejtett szempontok ellentétei, valamint azok meglétének hiánya köré összpontosultak. Éppen ezért külön részletezni most nem szeretném őket, de a teljesség igénye nélkül felsorolnék közülük néhányat. Ide tartoztak a rosszindulatú pletykák, az érdektelenség, a hajlíthatatlanság, a megbecsülés és tisztelet hiánya, a dolgozók megkülönböztetése, a kicsinyesség és a negatív munkahelyi légkör.
Ezzel együtt, a korábban írtakból már halványan körvonalazódhat számunkra, hogy a legtöbb ember szemében hogyan is fest egy jó munkahely.
A jó munkahely lelki szemeink előtt tehát megvan már.
De mi nem azt keressük…
Mi az álommunkahely nyomába indultunk el.
Feltehetően annak képe lebegett a szemed előtt, mikor ezt a könyvet a kezedbe vetted.
Az álommunkahely pedig több, mint pusztán holmi „jó”. Nyilván magában hordozza azt is, de abban van még egy kis plusz.


Mi ezt a pluszt keressük.
A pluszt, ami a jóból álmot csinál.
Hogy mekkora különbség van a jó munka és az álommunka között, tökéletesen szemlélteti az, hogy beszélgető partnereim mindegyike tudott nekem válaszolni, mikor a jó munkahelyről kérdeztem, viszont az álommunka meglétében már nem mindegyikük hitt.
Voltak, akik szerint olyan nem létezik.
Persze akadtak, akik rendíthetetlenül kitartottak annak léte mellett.
(Például egyik válaszadóm, elmondása szerint épp álommunkájának kiépítésén fáradozott. Ő egyébként egy vállalkozó, aki az elmúlt időben kissé döcögősen haladó vállalkozását szeretné felvirágoztatni egy új elképzelése, terve segítségével.)
Tapasztalataim alapján, e téren három csoportra bonthatóak az emberek.
Az egyik csoportba azok tartoznak, akik hisznek az álommunkában, és elgondolásuk szerint azt valamelyik társaságnál meg is találhatják. Tehát – másként fogalmazva – elképzelésük szerint valahol, például egy cégnél létezik egy pozíció, mely számukra maga az álom.
Továbbá vannak, akik bár hisznek az álommunka meglétében, de azt mindenképp saját tevékenységük eredményeként látják megvalósíthatónak. Vélekedésük szerint azt önmaguknak kell létrehozniuk. (Ide elsősorban a vállalkozó szellemű embereket sorolnám, akik valamilyen vállalkozás felépítésében látják önmagukat álmaik pozíciójában.)
A harmadik csoportba tartoznak azok, akik egyáltalán nem hisznek az álommunka létezésében.
Talán ők gondolkoztattak el leginkább.
Érdekeltek az elgondolásuk mögött álló okok.
Vajon mi eredményezte, hogy így látják a dolgokat?
Faggatni kezdtem őket, hogy erre fény derüljön.
Kiderült, hogy nem hisznek az emberekben. Nem hisznek abban, hogy a világon bárhol is egy olyan munkahely jöjjön létre, melyet az emberek nem rontanak el valamiképp, vagy pedig az emberek által megalkotott kötöttségek nem tesznek keserédessé számukra.
Ebből viszont egyenesen következik az, hogy a külső tényezőktől teszik függővé az álommunka létét. És azt hiszem, ezzel nem csak azok vannak így, akik nem hisznek az álommunkában, hanem szinte az összes ember.
Ha megkérdeznék tőlünk, hogy milyennek festenénk le az álommunkát, feltehetően elsősorban külsőségeket, különféle feltételeket kezdenénk sorolni.
Beszélnénk rugalmasságról, megbecsülésről, jó körülményekről és a többi…
De ezekkel csak egy jó munkahelyet definiálnánk, nem többet.
Az pedig csak jó, és nem feltétlen álom…
Az a baj, hogy nem vesszük észre, mennyire a körülményeink rabjai vagyunk. Mindig a külsőségekben, magunkon kívül keressük a megoldást, pedig sokszor inkább belül kellene.
Az álommunka nem egyenlő a jó munkával, ekképpen nem feltétlenül válik egyértelműen egy kiváltképp jó munkahely számunkra álommunkahellyé is.
Az álommunkához kell az a kis plusz, mint már korábban is említettem.
Sőt…
Tovább megyek…
Talán csak az a kis plusz kell, semmi más…

Elmesélek egy személyes példát.
Nem is olyan rég, rövid idő erejéig, volt alkalmam egy olyan helyen dolgozni, ahol szinte minden tökéletesnek volt mondható. A kollégákra egy rossz szavam sem lehetett. A körülmények, a munkaeszközök mind kifogástalanok voltak. A vezetőségre szintén csak jót tudtam mondani. Összegezve, azon a helyen megvolt minden, amit az ember csak kívánhat egy jó munkahely esetében.
De bennem mégis, valahogy egyfajta űr tátongott.
Szívesen jártam be, szívesen végeztem a dolgom, sőt, még jól is éreztem magam, de ahogy körülnéztem, és elgondolkoztam, nem tudtam elképzelni, hogy öt vagy tíz év múlva is ott dolgozzak.
Egyszerűen hiányzott valami.
Mindez a tökéletes körülmények ellenére is így volt.
Az a kis plusz hiányzott, amiről már írtam. És pusztán ennyi elég volt, hogy a mesés körülmények ellenére valahol mélyen, legbelül, felemásan érezzem magam.

Talán te is átéltél már hasonlót életed során. Mikor a logika, az észérvek valamiképp kudarcot vallottak, önmagukban kevésnek bizonyultak. Amikor képbe került valami más, ami felülírta az ésszerűt.

Folytatom egy másik példával, ami talán még inkább segít abban, hogy rávilágíthassak arra, amiről beszélgetni szeretnék veled.
Van egy ismerősöm, akivel viszonylag hosszabb ideig nem találkoztunk. Egyszer aztán, amikor a párommal épp egy áruház pénztárjától távoztunk, megpillantottuk őt, amint egy lottózó pultja mögül integet nekünk lelkesen. Oda mentünk hát hozzá, és elbeszélgettünk kicsit vele.
Rendkívül lelkes volt, úgy tűnt, hogy örül váratlan „látogatásunknak”.
Miközben beszélgettünk, több ember is betért szerencsét próbálni, így közvetlen közelről volt alkalmam megtekinteni, amint kiszolgálja őket.
Egyszerűen lenyűgöző volt, amit csinált. Mindenkihez volt egy kedves szava, és minden szót őszinte mosoly kísért az arcán.
Szinte ragyogott, amit szóvá is tettem neki. Régen is mindig kedves volt, de valahogy, mintha azóta még inkább kivirágzott volna.
Elmondta, hogy nagyon szereti, amit csinál. Mondhatni, imádja a munkáját, amihez semmi kétségem sem fért szemei csillogását elnézve.
Ott volt ő, egy áruház meglehetősen forgalmas lottózójában, az elégedettségtől kivirulva, és ott voltam én is, aki mindezt ámulattal, és kissé talán értetlenül figyeltem.
Jó volt ezt látni…
Pedig korábban talán el sem tudtam volna képzelni, hogy valaki egy lottózó alkalmazottjaként elmondhatja magáról, megkaparintotta a főnyereményt, az álommunkát. Azonban számomra akkor és ott, így tűnt a helyzet, és minden bizonnyal így is volt.

Azt hiszem, ez a két példa megcsillantotta annak a kis plusznak a jelentőségét, amiről írtam. Az én esetemben ez hiányzott, az ismerősömnél pedig ez képzett hidat közte és az álommunka között.
Az ő példája számomra felfedte, hogy az álommunka elsősorban nem a körülményektől függ, hanem egy láthatatlan, mögöttes tartalom meglététől.
A körülmények valójában másodlagosak.
De akkor mi is a lényeg?
Mi pontosan az a kis plusz?
Ennek szeretnék utána járni a könyv további lapjain.

(Ha tetszett ez a részlet, de a korábbiakat még nem olvastad, akkor azokat is megtalálhatod itt: Az álommunka nyomában ) 

Facebook oldalamat is érdemes követned, hogy idejében értesülhess az új részletekről, tartalmakról.

A bejegyzés trackback címe:

http://alommunkagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr9112757146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.