Ahol az álom és a munka találkozik...

Álommunkagyár

Álommunkagyár

Rólam

2017. június 23. - Milyen lehetne?

Képzeljünk el egy világot, amiben mindenki azt csinálja, amihez ért, és amiben örömét leli.
Ez a világ már most, ebben a pillanatban is itt szunnyad mindannyiunk előtt lehetőségként arra várva, hogy felismerjük és éljünk benne. A felfedezéséhez, megteremtéséhez nincs szükségünk sem álarcokra, sem szerepekre, csupán önmagunkra.

Honnan tudom mindezt?

- Már több mint öt éve annak, hogy igyekezve a hétköznapin túllátni, elkezdtem aktívan egy értelemmel telibb világot kutatni. Ez a kutatás vezetett el többek között erre az igazságra is.

- Valamilyen különös oknál fogva ez a keresés gyakorta a munka világához sodort.
Ebből eredően több rövidebb hosszabb írás is kerekedett, melyek közül a legjelentősebb az a könyvnyi terjedelmű anyag, melyet itt az oldalon folytatásokban leközlök.

- Számos emberrel történt beszélgetésem erősítette meg bennem mindazt, ami az évek során véleményként, tapasztalatként megfogalmazódott bennem.

- Valamint, ha figyelmesen körbetekintünk magunk körül, láthatjuk, hogy korunkban egyre több és több ember fedezi fel önmagában az igazságot vagy éledező sejtelmet, miszerint a világnak nem feltétlenül kellene úgy festenie, ahogy jelenleg láthatjuk. Ráadásul rengetegen közülük, a felismerésen túl már konkrét lépések sokaságát is megtették mindazért, hogy változtassanak ezen, hogy egy élhetőbb világot teremtsenek maguk körül, hogy megélhessék azt is, amit álommunkának hívhatunk.

Mi az, amit reményeim szerint az Álommunkagyár adhat?

- Inspirációt ahhoz, hogy elindulhass az álommunkád, és egy harmonikusabb élet felé.

- Inspirációt cégeknek, vállalkozóknak, hogy maguk is segédkezzenek az álommunkák, állommunkahelyek megteremtésében.

- Segítséget, hogy a munkavégzésre, a különféle tevékenységekre, sőt, még magára az életre is egy kicsit másként, egy kicsit frissebbként tudj tekinteni.

- Felismerést, hogy van kiút a szürkeségből. Te is megtalálhatod önmagad, a hivatásod, nemedtől, korodtól, végzettségedtől és egyéb mérhető tényezőktől függetlenül is.

- Érdekes történeteket, ismereteket a témában.

- Egy közösség létrejöttét, melyben az egyének együtt csodás dolgokra képesek.

Mi inspirált engem a blog megalkotásában?

- Szerettem volna egy felületet, ahol a témához kapcsolódó írásaimat, tapasztalataimat, felmerülő gondolataimat megoszthatom az emberekkel, hogy ezzel is pozitív hatást gyakorolhassak az életükre.

- De mindenekelőtt egy sürgető érzés, mely egy nap váratlanul megjelent bennem, és arra ösztönzött, hogy vágjak bele mindebbe. Késztetett, hogy hagyjak fel addigi megszokásaimmal, és lépjek ki az árnyékból. Ennek fontos része ez a weboldal.

Még néhány infó rólam:

dscf4858_22_2_22.jpgTöbb éve foglalkozom írással, melyet én a hivatásom fontos részének élek meg.
Néhány kezdeti szárnypróbálgatást követően 2013 decemberében indítottam el Gondolatmorzsa nevű oldalamat, amelyen rövidebb gondolataimat osztottam meg az elmúlt években az érdeklődőkkel. 2017-ben kezdtem azt érezni, tovább kell lépnem, és ennek a „tovább lépésnek” köszönhetően született ez az oldal is.

Kiss Tibor

 

A bejegyzés trackback címe:

https://alommunkagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr1312616201
süti beállítások módosítása